Motros játékok: száguldás két keréken! Hogy miért érdemes az online játékok népes rajongótáborához csatlakozni? Elsősorban azért, mert így garantált az, hogy a nap egy pillanata sem lesz unalmas, hiszen ezek a játékok épp azért lettek kifejlesztve, hogy anyagi ráfordítás nélkül, bárhonnan és bármikor lehessen őket játszani. Az online játékok tehát bármikor elérhetőek, és egészen biztosan mindenki megtalálja immár azt a típusú játékot a világhálón, amelyik a legjobban illik a személyiségéhez és az érdeklődési köréhez.
Aki a tudását és az intelligenciáját szeretné felmérni, annak a különböző logikai játékok az ajánlottak, aki egyszerűen csak ki szeretné ereszteni a gőzt egy fárasztó nap után, az keresse a kaland vagy az akció játékokat, aki virtuálisan szeretne például teniszezni vagy dartsozni, annak a sport játékok a megfelelőek, de bizonyára vannak olyanok is, akik reflexeiket és ügyességüket szeretnék próbára tenni – nos, az ő számukra lettek kitalálva a motros játékok. A motorozás a való életben hatalmas élmény, és köztudottan magas szintű koncentrációt, teljesítőképességet igényel. Nincs ez másképp a virtuális világban sem, hiszen a motros játékok a technikai sport sajátosságait foglalják magukba, és egyedi, speciális élményeket nyújthatnak a játékosoknak. A kétkerekű szuperjárgányok „tulajdonosai” immár számtalan típusú játékban mérhetik össze tudásukat és ügyességüket, amelyek mindegyike más-más élményt nyújt: a gyorsasági motorozás például a száguldás élményét, míg a terepmotorozás a buktatókkal teli terep legyőzését, de közös bennük az, hogy az adrenalinszint garantáltan megnövekszik! Ha tehát a négy kerék helyett téged kettő hoz izgalomba, akkor pattanj nyeregbe, bőgesd fel a motort, és száguldj be az online motros játékok világába!
Többféle korábbi juttatási forma összevonásával jött létre a Széchenyi Pihenő Kártya. Közismertebb nevén a SZÉP Kártya egy olyan bankkártyaként működő, és bankkártya megjelenésű univerzális elektronikus utalvány, melynek használatával különféle meghatározott szolgáltatások költségeinek megtérítésére van lehetőség készpénzhasználat nélkül.
A SZÉP Kártya a munkáltató és a munkavállaló számára térítésmentes. Gazdaságos és takarékos, mert kedvező adózási terheket jelent az elfogadóhelyek és a munkáltató számára. Belföldön vehetőek igénybe a kártya használatával finanszírozható szolgáltatások. A SZÉP Kártya birtokos munkavállaló közvetlen hozzátartozói részére társkártyát igényelhet.
A SZÉP Kártya alszámláinak keretét a következő év végéig lehet felhasználni. Vegye igénybe a kártyát szálláshelyek, étkezési és vendéglátási, valamint szabadidős és egészségmegőrző programok költségeinek rendezésére.
Ingyen játékok? Online játékok? Több mint, ezer játék? Ha még nem tudod, hogy mindezt hol találhatod, csak azt tanácsolhatom, hogy látogass el honlapunkra és fedezd fel az online játékok széles világát! Biztos vagyok abban, hogy amennyiben minket választasz, csak elégedett lehetsz majd!
Keress fel miket te is és válogass kedvedre a több mint, ezer játék között! Biztos vagyok abban, hogy ha csak egyszer is ellátogatsz hozzánk, azok után már csak minket választasz majd! Ingyen játékokkal szeretnél találkozni? Ha még nem tudod, hogy hol találhatnád a számodra megfelelő játékokat, csak azt tanácsolhatom, hogy látogass el honlapunkra és játsszál, szórakozz kedvedre a több mint, ezer játék segítségével!
Biztos vagyok abban, hogy amennyiben minket választasz, nálunk garantáltan megtalálod majd a számodra kedves játékokat! Keress fel minket te is ennek érdekében. Válassza minket te is! Egy szó mint száz, játssz velünk!
Társkeresés? Nagyon sok ember keresi élete párját, az Igazit.
Úgy gondolom, hogy a legjobb mód az Igazi megtalálása érdekében nem más, mint az online társkeresés. Amennyiben Önnek még új ez a dolog, csak azt mondhatom, hogy válassza a legjobb társkereső honlap segítségét! Látogasson el honlapunkra és tájékozódjon bővebben! Biztos vagyok abban, hogy amennyiben minket választ, Ön csak elégedett lehet! Keressen fel minket Ön is!
Társkeresés? Még keresi a megfelelő társat? Tudja már hogy hogyan, mi módon találhatná meg a tökéletes társat? Amennyiben még kérdés az Ön számára, mi most a segítségére lehetünk! Látogasson el honlapunkra és ismerje meg a társkereső oldalak legjobbját! Biztos vagyok abban, hogy amennyiben minket választ, Ön megtalálja majd a megfelelő segítséget! Keressen fel minket Ön is, vegye fel velünk a kapcsolatot! Válassza a tökéletes segítséget!
Keresi a tökéletes társat? Nincs sok ideje ismerkedni? Nagyon sokat dolgozik? Úgy gondolom, hogy ma már nagyon sok lehetőség adott a számunkra, az internet adta lehetőségek végett! Amennyiben Ön is szeretné megismerni a tökéletes segítséget, csak azt mondhatom, hogy látogasson el honlapunkra és ismerje meg a társkereső oldalak legjobbját! Válasszon minket Ön is! Válassza a tökéletes segítséget! Keressen fel minket!
Kováts Vera az X-Faktor 2011 tini lánya, kiválóan szerepel hétről, hétre az élő adásokban. Azt, hogy benne jócskán meg van az az X, amit annyira keresnek az ilyen típusú tehetségkutatók, már akkor bebizonyította, mikor legelőször megállt a színpadon.
Mikor elkezdett énekelni, mindenkinek tátva maradt a szája, a nézőközönségnek, és a mentoroknak egyaránt. Nem volt előadásmód, nem volt színpadi mozgás, csak kiállt a Hello Kittys felsőjében és szinte hibátlanul adta elő Miley Cyrus, Climb című slágerét az X-Faktor 2011 színpadán.
Ennyi elég volt, hogy a mentorok felismerjék neki a továbbjutó 150 fős csapatban a helye.
Elmondhatjuk, hogy az eltelt öt élő döntő óta Kováts Vera egyre jobban fejlődik, ahogy hétről, hétre kiáll az X-Faktor 2011 színpadán. Szinte semmi nem zavarja meg, tudatosan tanul, és tökéletes produkciót ad elő minden szombaton. Méltán büszke is lehet mentora: Nagy Feró, hisz Kováts Verának sem akadt még eddig kihívója.
Bár, egy kihívója talán mégis elmondhatjuk, hogy akadt, hisz nemrég felröppent a hír, hogy Kováts Vera és Baricz Gergő között, romantikus érzelmek vannak kialakulóban. Ám egyhamar mindkét érintett sietett elfojtani a pletykákat, mondván, hogy ők csak barátok.
Higgyük el nekik, ha ők mondják!
A nagyon fiatal, 16 éves X-Faktor tehetség is különleges változáson ment keresztül. A zenei tehetségkutató stylistjainak meg kellett találniuk azt a külső jegyet, ami Verának a lehető legjobban áll. Így lett Vera az X-Faktor 2011 vadóc, mindig vidám tini lánya. Egész biztosan hatással lesz a szombatonként sikeresen szereplő lány a hazai tinik öltözködésére, hajviseletére, stílusára egyaránt.
Mi pedig azt remélhetjük, hogy Kováts Verának még sokáig nem akad kihívója, mert a szavazatok alapján nagyon úgy tűnik, a közönségnek tetszenek Vera produkciói. Addig pedig úgy hisszük, nincs nagy gond, még akkor sem, ha a mentorok nem mindig vannak megelégedve a tehetségek nyújtotta fellépésekkel. De, hát nekik ez a dolguk, nem?
Elképzelhető, hogy egy 16 éves lány nyerje meg az X-Faktor 2011-et?
Baricz Gergőt, ha egy kifejezéssel kellene jellemeznünk, akkor nyugodtan mondhatjuk rá, hogy az X-Faktor 2011 fenegyereke.
Minden megvan benne, ami a színpadra kell, egy igazi „Elvis-klón”, aki ráadásul nemrég kiderült, hogy kifejezetten jól táncol, megkönnyítve így a koreográfus dolgát is, egy-egy élő adás próbája során.
Valami olyan Baricz Gergő „művészete”, amit Malek Miklós nagyszerűen eltalált megjegyzésével, mikor azt mondta a fiatal tehetséges fiúnak, az első élő show után: „Nagyon meglep, hogy kipattansz a traktorból, és egy ilyet lenyomsz!.” Az elismerés Elvis Presley A Little Less Conversation című számnak és az előadásmódnak szólt, amivel Gergő egyszerűen jutott tovább a következő élő show-ba.
Ezek után Baricz Gergő egyre újabb és újabb arcát mutatta meg a közönségnek, és a mentoroknak is.
Az erdélyi fiatal tehetség, a székelyekre jellemző virtussal vette az akadályokat, tudva, hogy messziről érkezett, és csak egy dobása van: az X-Faktor 2011.
Mint a mesebeli szegény ember fia, úgy indult el barátjával Bagossy Norberttel szerencsét próbálni a nagy és messze Budapestre, hogy végre megmutassák ország-világ előtt a tehetségüket.
Norbinak sajnos a Táborban véget ért a verseny, ám Baricz Gergő azóta tovább tarol.
Az ötödik élő adásig nem akadt kihívója, mindig könnyedén jut tovább, a tehetséges fiatalok profizmusával. Hiába, akiben megvan az a bizonyos X, annak feltétlen menetelnie kell tovább, legyőzve az akadályokat.
Baricz Gergő legutóbb úgy nyilatkozott egy internetes portálnak, hogy bármilyen is legyen az X-Faktor kimenetele, már nem akar visszatérni abba a „szürke maszlagba”, ahonnan jött.
Ezen egyáltalán nincs mit csodálkozni, hogy, aki megkóstolja a csillogást, a fotózást, és a nézőközönség rajongását, az már nem szívesen mond le erről a kiváltságról.
Szerinted, Baricz Gergőnek van esélye az X-Faktor 2011 győzelmére?
Tarány Tamással az élő döntők közepén szakított barátnője. Így az X-Faktor 2011-es mezőnyében egyel nőtt a facér férfiak száma. Előzőleg még Tarány Tamás boldogan számolt be arról, hogy ő már vőlegényként szerepel a nagyszabású tehetségkutató műsorban. Ám, akkor még nem tudhatta, hogy menyasszonyától, Vikitől az a csillogás, és érdeklődés, állandó fotózkodás mennyire távol áll. Ezért döntött úgy a lány, hogy még időben kimondja a fájdalmas szavakat: váljanak el útjaik még most, a kezdeti felhajtás előtt.
Mert bizony, az X-Faktor őrület, csak most kezdődik, ahogy fokozódik a versenyhelyzet, ahogy egyre kevesebb szereplő áll hétről, hétre, a színpadra.
Tarány Tamás nem tagadja fél a párbajoktól, mert szerinte nem csak azon múlik minden, hogy akkor és ott ő mennyire jól énekel. Épp ezért egy párbaj végeredménye bizonytalan kimenetelű.
S nagyban hangoztatja azt is, hogy számára egyáltalán nem a statisztikák és a szavazatok bírnak jelentőséggel, hanem a nézők, a közönség elismerése.
Azt azért csendben, hadd jegyezzük meg, hogy az a tény, hogy Tamásnak mindezidáig nem kellett párbajoznia, az eltelt öt élő döntő során, az annak is a bizonyítéka, hogy jó statisztikái, és szavazati eredményei vannak J
Ez pedig egyenes arányú a közönség, a televízió nézők elismerésével.
A páratlan produkciók pedig annak is betudhatók, hogy mentora Malek Miklós sem kíméli mentoráltját a próbák során, mindig száz százalék fölött kell teljesítenie, ahhoz, hogy a mentor elismerően nyilatkozzon.
A negyedik élő adás után például még a hangja is elment egy ideig, annyira megerőltette hangszálait a rock témájú adás alatt, s még Vastag Csaba, a tavalyi győztes is ajánlott neki tablettát az ilyen helyzetekre.
Azt viszont senki nem tagadhatja, hogy jelenleg Tarány Tamás az X-Faktor 2011 legerősebb egyénisége, s még vannak benne rejtett „show elemek”, amit Malek Miklós előbb-utóbb ki fog hozni belőle.
Elképzelhető szerinted, hogy Tarány Tamás lesz Mr. X, az X-Faktor 2011 győztese?
Lil C-re az X-Faktor 2011 élő döntői során nagy feladat hárul. Le kell vetkőznie azt az előítéletet, amivel már eddig is sokan illetik. Egyrészt be kell bizonyítania, hogy bizony ő énekelni is tud, nem csak mesterien táncolni.
Másrészt be kell tudnia bizonyítani, azt is, hogy ő nem csak a „magyar Michael Jackson”, ahogyan sokan ezzel a jelzővel illetik, vagy az „R’N’B zenei stílus magyar nagykövete”.
Ennél Lil C sokkal több. Ezt látják benne a mentorok is, és úgy tűnik mindent megtesznek azért, hogy lehetőséget adjanak a fiatal, 19 éves tánctanárnak, hogy bebizonyítsa.
Még Keresztes Ildikó is szinte meghasonulva önmagával meghozta a számára is nehéz döntést, hogy mentoráltjai közül azt juttassa tovább, akiben a legtöbb színpadra termettség, akiben a legtöbb akarat, és akiben a legtöbb önkifejezési hajlam van. Ez pedig – a második élő adásban úgy vélték a mentorok, mikor Lil C, Demes Tamással került szembe a párbaj során – Lil C-ben van meg maradéktalanul.
Ugyanígy Lil C és Bagosi Alexa az X-Faktor 2011 ötödik élő döntőbeli párbaja során Lil C-re adták a legtöbb szavazatot a mentorok, mondván benne még sok lehetőség van, ami a magyar zenei élet piacán kiaknázható.
A sikerek mellett tény azonban, hogy Lil C az az X-Faktor 2011 döntős, aki körül zajlik az élet. Nem csak fürdik a sikerben, s ez akarva, akaratlanul is személyiség változást hozhat létre egy független, fiatal srácban, hanem legutóbb egy stábtaggal látták csókolózni. Aki ráadásul kétgyerekes anyuka.
Ám a találgatásoknak Lil C önmaga vetett véget, mikor elmesélte az RTL Klub Fókusz műsorában, hogy csupán egy ártatlan szájra puszi volt, hisz gyerekkora óta ismeri a lányt, és jelenleg is együtt táncolnak az X-Faktorban.
Azt is megtudhattuk, hogy Lil C táncmutatványai bizony nagyon veszélyesek is. Az ötödik élő show előtti próbán, csúnyán kiment a válla a helyéről, a tánctanárnak azonban szeme sem rebbent, és helyre rántotta.
Ennek ellenére az ötödik élő döntő produkcióiban nyoma sem látszott a fájdalomnak Lil C-n. Így egyáltalán nem csoda, ha ő került ki győztesen Bagosi Alexával szemben, ha még a fájdalom se állta útját, hogy magas színvonalon teljesítsen az X-Faktor 2011 színpadán.
Szerinted, van esélye Lil C-nek a Mr. X címre?
A nagy visszatérő. Muri Enikő több veterán társával együtt visszatért a 2011 –es X-Faktor versenybe.
A tavalyi nagy csalódás Muri Enikőt a Mentorok Házában érte, mikor elhangzott a döntés, neki kell haza mennie.
Szerencsére, az eltelt egy év nem a sebek nyalogatásából állt a fiatal nyíregyházi lány számára, hanem keményen dolgozott azért, hogy a 2011-es X-Faktorban teljesen megújulva lépjen a színpadra.
A csoda kérem megtörtént! Muri Enikő stílust váltott, mind öltözködésében (lehet, hogy tanult anno Keresztes Ildikó „szürke kisegeres” megjegyzéséből?), mind megjelenésében, és éneklésében.
A válogatóra kifejezetten nehezen énekelhető számmal mutatta meg, hogy bizony benne 2011-re még jobban kifejezésre juthat az az X. A csodás énekhangból már tavaly is ízelítőt kaphatott a közönség, és a mentor csapat. De most a Christina Aquilera, Hurt című számával percek alatt lenyűgözte a közönséget, és a mentorokat is.
Innen már egyenes út vezetett az élő adások színes világába. S, ha nem volt elég a kezdeti változás Enikő külsejében, akkor az élő adások során kialakított külseje teljesen lenyűgözhette a közönséget.
Ahogy szemmel láthatóan vált a tavalyi szürke szoknyás, harisnyás lányból igazi popdíva, egész biztosan sok férfi szeme is megakad a hétről hétre tündöklő, és eddig sikeresen tovább jutó 21 éves nyíregyházi tehetséges énekesnőn.
Aki épp nemrég lett újra független, Enikő barátja Gábor ugyanis szakított vele. Nagy Feró kifejezetten helyeselte ezt a szakítást, mert úgy gondolja mentoráltja szerelme nem az a férfi volt, aki végigkísérte volna a siker útján.
Enikő ennek ellenére hétről, hétre hibátlan produkciót ad elő, ha kell felszabadultan, csábítja el a nézőket, ha kell érzelmes dallamokat ad elő.
És, ami a legfontosabb Muri Enikőnek az ötödik élő döntőn sem akadt kihívója az X-Faktor 2011 színpadán. Remélem, ez így is marad! Vagy te nem őt látnád szívesen az X-Faktor győzteseként?
Végre az X-Faktor azoknak is kedvez, a Rocktenors csapattal, akik szenvedélyesen rajonganak a rockért. A Rocktenors azt a fajta műfajt hozta el a nézőknek, amivel mindenki igazi rockerré válhat. Mindezt úgy, hogy közben valami újat is visznek a rock műfaj mögé. Egy csipetnyi szórakoztató jelleget.
A Rocktenors tagjai, Mező Márió, Mező Zoltán és Táborosi Márk igazi újdonságnak számított az első válogatón, mikor a Metallica számmal, a Nothing else matters-el a mentorok elé álltak.
Nagy Feró élvezte a legjobban az előadást, ám a többi mentornak sem volt kivetnivalója abban, hogy a formáció továbbjusson a 150 fős kiválasztottak közé. Hogy mennyire jó döntést hoztak a mentorok az látszik, hogy a negyedik élő adás után is bent tudtak maradni. Annak ellenére, hogy már a harmadik párbajon vannak túl, és még mindig sikeresen visszatornázták magukat az X-Faktor élő forgatagában.
Talán a többszörös Queen szám választása segített? Vagy Freddie Mercury szelleméve körüllengett igazi, frenetikus előadás lendítette tovább a kiesés széléről a Rocktenorst?
Az első élő adás párbaja során a Queenstől a The Show Must Go On című számot adták elő, páratlan sikerrel, Gyurcsík Tibi ellenében.
A második élő adás egy kis pihenőt hagyott a Rocktenorsnak, hogy a harmadik élő adásban ismét párbajozhassanak, ekkor Geszti Péter Ikrei ellen szálltak ringbe, ismét egy Queens számmal, a Who Wants to Live Forever-el.
A negyedik élő adásban ismét nekik kellett bizonyítaniuk hasonszőrű társaikkal, az Apollo 23-al szemben. A két fiúcsapat mindent beleadott, de összességében a Rocktenors magasan érdekesebb és színvonalasabb produkciót nyújtott, most egy Bon Jovi számmal, az Always-el hódítottak.
A cikk közepén boncolgatott kérdések után egy harmadik lehetőség is felvetődik. Lehet épp a Rocktenorsban van meg az a bizonyos X, amit annyira keresünk az X-Faktor második évadában is, azért sikerült immár a harmadik csatát is megnyerniük?