Az eset előtt egy elektronikai cégnél dolgoztam a vezérigazgató asszisztenseként, nagyon jó körülmények között és még hozzá jó fizetésért, ám egy belső hatalmi harcból kifolyólag a főnökömet kirúgták, és ennek következtében az én munkámra sem volt már szükség többet. Ezek után rájöttem, hogy többé nem akarok asszisztensként valaki más árnyékában és függelékeként dolgozni, inkább másmilyen pályán próbálom ki magam.
Nagyon rosszul érintett ez az elbocsájtás, mert nagyon sok munkát (túlórát) és energiát fektettem már bele, és egy nagyon jó kis közösséget kellett otthagynom. De nem állhattam meg sajnálni magam, újra vissza kellett pattannom a lóra, mielőtt teljesen lemaradok. Különböző területen is próbálkoztam, mint például a bankszakmában, tanácsadói szektorban, kereskedelmi területen, de 3 hónap keresgélés után sem kaptam visszahívást sehonnan.
Teljesen kétségbe estem, hogy már sosem fogok kiszakadni a „titkárnő” szerepből, és végül vissza fogok kényszerülni azokhoz a hirdetésekhez. Ekkor megakadt a szemem egy irodavezetői álláson a Vámnál. Egész jó fizetés, különböző juttatások és kellemes légkör szerepelt a kiírásban. Elmentem az interjúra, ahol egy nagyon szimpatikus középkorú úriemberrel volt szerencsém beszélni, akivel jót sztorizgattunk a náluk időként megforduló lefoglalt holmikról és tévhitekről. Azt hiszem, hogy kölcsönösen meggyőzőek voltunk, mert másnap már jött is a telefon, hogy kezdhetek.
Az első napon olyan meglepetés ért, amire még egy ilyen helyen sem számítottam volna. Egy kissé komor épület, szigorú falai között egy bocsánat a szóért, de valódi „plázacica” várt rám. Sosem szoktam másokon gúnyolódni, de ez egy hihetetlen élmény volt, ahogy a már-már parókának és hatalmas hajzuhatag alól két óriási kék pókszempár pislogott rám, majd 20cm-es sarkakon egyensúlyozva. A meglepettségem után persze igyekeztem elvonatkoztatni a látottaktól, hiszen én sem a külsőm miatt vagyok itt. Ahogy elkezdtük átbeszélni a teendőket, egyszerűen alig bírtam ki nevetés nélkül, még koncentrálni sem tudtam arra, amiket mondott. Nem tudom, hogy kinek lehetett a rokona, de fogalma sem volt arról, amit beszélt, de még a szervezeti felépítésben, vagy a munkafolyamatokban sem volt teljesen biztos, mindezt 2 és ½ év ottöltött munkaviszony után. Elég hamar feszült lett a hangulat köztünk emiatt, és az is gyorsan kiderült, hogy nem leszek képes vele együtt dolgozni a jövőben.
Ezt követően még 1-2 hónapig keresgéltem, de végül beláttam, hogy akárhogy is rettegek attól, hogy önhibámon kívül ismét elveszítem a munkámat, mégis az a nekem való munka. Bizony ez is azt mutatja, hogy nem mindenki képes másokkal együtt dolgozni, ugyanakkor vannak olyanok is, akikkel pedig egyszerűen képtelenség együtt dolgozni. Jó gondolat, hogy az ilyen jellegű tapasztalatainkat megoszthatjuk egy közös felületen, mint a munkatársaim.hu, hogy mások ne fussanak bele ugyan azokba a kibába, vagy legalább felkészültebben indulhassanak neki egy-egy állásinterjúnak.
https://www.munkatarsaim.hu/badge