A válási mediátor egyre keresettebb

válási mediátor
válási mediátor

Rengeteg olyan szakma létezik, amik alig ismertek, és nem is gondolnánk, vagy valaki ilyesmit űz napi szinten. Ezek közé tartozik a válási mediátor munkája is, aki tulajdonképpen nem csinál mást, mint megpróbál az érintetteknek segíteni közös álláspontra jutni olyan helyzetekben, amikor valami nagyon erős nézeteltérés alakult ki köztük.

Ha válásra kerül a sor, rengeteg gondot vesz a házaspár a nyakába, amelyek nemcsak érzelmileg, de anyagilag, és minden más tekintetben is hatalmas befolyással lehetnek az életükre. A válási mediátor minden tapasztalatát beveti ilyen esetben, hogy ötletekkel, tanácsokkal álljon elő, ami által jobbra fordulhatnak a mindennapok és könnyebben egyezségre tudnak jutni a felek.

Jó esetben a jogi folyamat is elkerülhető lesz ezáltal, de a legrosszabb esetben is elmondható, hogy az ügyfelek megpróbálták menteni a menthetőt, így nem fognak semmit megbánni a későbbiekben. A válási mediátor szolgáltatása tehát nem meglepő, hogy egyre nagyobb keresettségnek örvend.

Ugyanakkor létezik ennek a típusú munkának, egy másik válfaja is, ami nem a magánszemélyeket hivatott szolgálni, hanem sokkal inkább a szakmai kapcsolatokban érvényesül. Ez pedig nem más, mint az üzleti mediáció. Erről röviden azt lehet tudni, hogy az üzleti viszonyokban keletkezett konfliktusokat próbálják meg békésen, vagy legalábbis a jogi meghurcoltatásokat kikerülve megoldani.

Az üzleti mediáció első lépése az, hogy a felek ismertetik a szakemberrel, hogy miként és miért is alakult ki a probléma, illetve részletezik azt, hogy miért nem tudnak megegyezni. Ha átrágják, kimondják a gondokat és szembesülnek egymás érveivel, nagyon sokszor maguktól javulnak a viszonyok, mert sok esetben addig egyáltalán nincs kommunikáció a felek között, és ez a legnagyobb baj.

Tehát, néha elég az üzleti mediátor megjelenése a színen, és máris jobb lesz a helyzet. Persze nem mindig, de amíg nem próbáltuk meg, addig nem tudhatjuk, egy azzal, ha adunk egy esélyt az üzleti mediációnak, semmit nem vesztünk, sőt, szinte csak nyerhetünk.