Organikus keresés és linképítés

Linképítést

A közeljövőben nagy valószínűséggel óriásit fog változni a keresőmarketing, mert a legnevesebb kereső bizonyos változásai, teljesen más alapokra fogják fektetni a keresőoptimalizálást, s így a linképítést is. Hogy ez kinek lesz jó és kinek nem, az még meglehetősen kétséges, de azért érdemes róla beszélni.

Tehát, ahogyan azt már említettük, az organikus keresés nagyon nagy szerepet fog játszani a linképítésben, aminek természetesen lesznek jó és kevésbé jó következményei. A linképítés valószínűleg bonyolultabb lesz és a szakembereknek, akik ezzel foglalkoznak, meg kell majd erőltessék magukat, de az is nagyon könnyen előfordulhat, hogy ezzel nagyobb lesz a kereslet is a linképítésre. Mivel az organikus találatok kerülnek majd előtérbe, nagy az esély arra, hogy a megrendelők egyfajta pánikot élnek majd át, így könnyedén előfordulhat, hogy a megrendelések leadását is pánikszerűen végzik majd. Természetesen ennek az ellenkezője is megeshet, vagyis az, hogy a megrendelők szemében a linképítés nagyot fog csökkenni és ezért kevesebb megrendelést adnak majd a linképítéssel foglalkozó cégeknek, de ennek a valószínűsége meglehetősen kicsi. Az internetes marketing nagyon fiatal és ez a linképítésre többszörösen igaz, de nagy valószínűséggel ez a módszer nem fog olyan gyorsan eltűnni a szemünk elől, mert még nagyon sok olyan kiaknázatlan területet rejt magában, melyeket a szakemberek előbb, vagy utóbb fel fognak használni. A linképítés kritikusai tehát ne igyanak előre a medve bőrére, mert nem biztos, hogy a jóslatuk be fog válni és a linképítés el fog tűnni. Mindig nagyon nagy lesz a kereslet az ilyen jellegű reklámlehetőségre, mert ez a módszer, a direktmarketinggel ellentétben jóval hatékonyabbnak bizonyult és nagyon sok egyéb marketingfogást is jócskán megelőzött már. Ezt a lehetőséget senkinek nem áll módjában megszüntetni és éppen ezért fog továbbra is fontos szerepet játszani az internetes reklámozásban. Tehát nem kell attól félnünk, hogy nem lesz többé linképítés, mert ez szinte biztos, hogy nem fog bekövetkezni.