X-Faktor 2011: Tarány Tamás

 

Tarány Tamás
Tarány Tamás - Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Tarány Tamással az élő döntők közepén szakított barátnője. Így az X-Faktor 2011-es mezőnyében egyel nőtt a facér férfiak száma. Előzőleg még Tarány Tamás boldogan számolt be arról, hogy ő már vőlegényként szerepel a nagyszabású tehetségkutató műsorban. Ám, akkor még nem tudhatta, hogy menyasszonyától, Vikitől az a csillogás, és érdeklődés, állandó fotózkodás mennyire távol áll. Ezért döntött úgy a lány, hogy még időben kimondja a fájdalmas szavakat: váljanak el útjaik még most, a kezdeti felhajtás előtt.

Mert bizony, az X-Faktor őrület, csak most kezdődik, ahogy fokozódik a versenyhelyzet, ahogy egyre kevesebb szereplő áll hétről, hétre, a színpadra.

Tarány Tamás nem tagadja fél a párbajoktól, mert szerinte nem csak azon múlik minden, hogy akkor és ott ő mennyire jól énekel. Épp ezért egy párbaj végeredménye bizonytalan kimenetelű.

S nagyban hangoztatja azt is, hogy számára egyáltalán nem a statisztikák és a szavazatok bírnak jelentőséggel, hanem a nézők, a közönség elismerése.

Azt azért csendben, hadd jegyezzük meg, hogy az a tény, hogy Tamásnak mindezidáig nem kellett párbajoznia, az eltelt öt élő döntő során, az annak is a bizonyítéka, hogy jó statisztikái, és szavazati eredményei vannak J

Ez pedig egyenes arányú a közönség, a televízió nézők elismerésével.

A páratlan produkciók pedig annak is betudhatók, hogy mentora Malek Miklós sem kíméli mentoráltját a próbák során, mindig száz százalék fölött kell teljesítenie, ahhoz, hogy a mentor elismerően nyilatkozzon.

A negyedik élő adás után például még a hangja is elment egy ideig, annyira megerőltette hangszálait a rock témájú adás alatt, s még Vastag Csaba, a tavalyi győztes is ajánlott neki tablettát az ilyen helyzetekre.

Azt viszont senki nem tagadhatja, hogy jelenleg Tarány Tamás az X-Faktor 2011 legerősebb egyénisége, s még vannak benne rejtett „show elemek”, amit Malek Miklós előbb-utóbb ki fog hozni belőle.

Elképzelhető szerinted, hogy Tarány Tamás lesz Mr. X, az X-Faktor 2011 győztese?