Fontosak az ablakok?

Építőipari mester

Az építőiparunk is folyamatosan fejlődik, ezzel pedig a hazánkban is tartanunk kell a lépést. Igaz, hogy lényegében, ahány térség vagy nagyban gondolkodva, ahány kontinens, annyi szokás. Amerikában például jellegzetes, hogy nagyon sok házat fából építettek meg. Ez persze nekik is hátrány is lett egy idő után, hiszen a stabilitást, időtállóságot össze sem lehet hasonlítani a mi felénk készülő téglaházakkal. Lényegében, szinte csak egy előnye van, mégpedig, hogy olcsó. Természetesen az sem mindegy, hogy kivel is építtetjük fel a házunkat.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egy szakembernek az ismeretei nem egyenlők egy ezermesterével. Továbbá ne higgyük azt, hogy, akinek van már ebben tapasztalata az fel tud húzni egy házat jól. Persze, fel tudja húzni, de aztán később bánhatjuk, hiszen hosszú távon ráfizethetünk arra, ha nem úgy lett megépítve, ahogyan kellett volna vagy lehetett volna. Ezt pedig egy egyszerű példával szeretném szemléltetni. Jelenleg az épülő házaknak a falazata nagyjából 30 cm tégla és +10 cm maga a hőszigetelés.

A további számításokhoz az U értéket fogom használni, amely a hőszigetelő képességről árulkodik. Egy átlagos fal és hőszigetelésnek nagyjából az U értékes 0,27 W/m2K. Egy átlagos ablaknak pedig 1,1. Az U érték minél kisebb annál jobban szigetel. Ennek alapján következik, hogy az ablakok meglehetősen fontosak a hőszigetelés szempontjából, hiszen sokkal több levegőt engednek át, mint a falak.

Egy szakember pedig tud javasolni olyan ablakokat, amelyek télen nem engedik ki a drága pénzért megvásárolt fűtést. A http://www.pacohaus.eu/ oldalon érdemes körülnézni, hiszen ezt a témát bővebben is kifejtik, illetve ők, azok, akik képesek minőségi házakat felhúzni.