A jó kerítés ismérvei

Ma már akkor sincs egyszerű dolgunk, ha csak a telkünket szeretnénk elkeríteni, hiszen óriási a választék. Ha jó döntést szeretnénk hozni, akkor azt a tényt kell szem előtt tartani, hogy az ideális kerítés nemcsak telekhatárolóként szolgál, hanem biztonságérzetet és nyugalmat is ad, ugyanakkor az ingatlan szépségét is kiemeli.

Tehát azok megoldások, amelyek csak azért születnek meg, hogy valami legyen, ami jelzi mekkora területet tudhatunk magunkénak, nem sokat érnek, sőt, felesleges pénzkidobásnak bizonyulnak. Hiszen ezekért is fizetni kell, de semmit sem adnak cserébe. Egy nagyobb szél vagy vihar könnyedén kidönt egy ilyen kerítést és bárki, bármikor beláthat rajta, sőt, be is mehet, mert semmi nem fogja megakadályozni ebben.

Ráadásul nem is túl esztétikus a néhány lécből vagy drótból álló térelválasztó, így lényegében egyetlen előnyt sem tudunk megemlíteni, ami egy ilyen kerítés mellett szólna. Ellenben, a betonból készült, elemekből álló kerítés képes megállítani az illetéktelen behatolókat, kizárni a kíváncsiskodó tekinteteket és még esztétikailag is emeli az ingatlan fényét.