Az első nyomda Budapest utcáin

A nyomda Budapesten korán megjelent
A nyomda Budapesten korán megjelent

A középkori Magyarország Mátyás király korában élte a virágkorát, legalábbis ami a kulturális és a tudományos életet illeti. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy alig harminc évvel a világ első nyomdájának születése után, már működött nyomda Budapest területén. Ezzel Magyarország Európa élvonalába került a könyvnyomtatás terén, hiszen sok európai országban csak jóval később jelentek meg az első nyomdák. Abban az időben Buda és Pest még két különálló város volt, ezért a történelmi hűség szempontjából nem teljesen helytálló arról beszélni, hogy a nyomda Budapesten működött, de az egyszerűség kedvéért maradjunk ennél.

 

Valójában a budai oldalon állt a nyomda és valamikor a tizenötödik század utolsó harmadában alapította Hess András. Sajnos ez a nyomda nem működött sokáig, mindössze négy-öt évig, de ez idő alatt több mint száz könyvet nyomtattak, amiből még vagy tíz példány mind a mai napig fennmaradt és bár rövid életű volt, de mégis sikerült beírnia magát ez a nyomda Budapest történelmébe.